Múzeumok, képtárak, tippek
Firenzéből nem lehet úgy elutazni, hogy ne jártunk volna valamelyik képtárban vagy múzeumban.
Én
célul a Uffizi Képtárat és a Pitti palotát tűztem ki magamnak, mint olyanokat,
amelyeket feltétlenül meg szeretnék nézni a bennük felhalmozott műkincsek
miatt.
Az
Uffizinél készüljön fel mindenki arra, hogy időpontot kell foglalni előre az
interneten. A legjobb azonban, ha egy kombinált jegyet veszünk. A Covid
miatt, vagy csak mert változik az egész világ, a következő tájékoztató tábla
volt felállítva a Pitti palota előtt:
Ebből azért ki lehetett olvasni, hogy mi minden lesz bezárva. Persze később ért meglepetés is, mert, bár az infó szerint a királyi lakosztályok zárva lettek volna, mégis látogathatóak voltak. 😃
Ha
kombinált jegyet veszünk, akkor azzal 38 euróért bejutunk az Uffizibe (de a
pénztárnál kérik majd, hogy mondjuk meg a pontos időpontot, amikor be
szeretnénk menni), a Pitti palotába (ide öt napon belül bármikor mehetünk), a Boboli
kertbe, a Baldini kertbe, és bár nem volt feltüntetve, a Régészeti Múzeumba (Museo
Archeologico) is (csak ne dobjuk el a kombinált jegyet, és az Uffizi látogatásának
időpontjától ne teljen el öt napnál több).
Sok
pénzt és sorbaállást spóroltam meg, és bónusz volt az ingyenes belépés a
Régészeti Múzeumba. Azt az infót az interneten találtam, sehol nem volt kiírva. Még a múzeum pénztárában sem. Rákérdeztem, és tényleg...
A kertekről külön írok, most szemezgessünk egy kicsit a képtárak és múzeumok anyagából.
Raffaello
Leonardo da Vinci
Comments
Post a Comment